|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 48 találat | lapozás: 1-30 | 31-48 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kinizsi Pál (Paul Chinezu) 2004. március 3.Egy Arad megyei egyházi építményről szóló írásban bukkant Ujj János arra, hogy milyen nagy múlttal rendelkezik a megyében a román nemzeti egyház. Mert ezen a vidéken már a XII. század elején létezett egy káptalan, amelynek temploma mellett tartották 1131-ben a ,,híres országgyűlést”. Így! Valóban létezett káptalan, országgyűlést is tartottak. Csakhogy az a káptalan a latin és nem a görög rítusú egyházhoz tartozott, az a ,,dieta” pedig a magyar országgyűlés volt. Erre azonban nincs egyetlen utalás sem az írásban! Másutt az egyik megyei görögkeleti kolostor neve eredetének magyarázata megdöbbentő: a szerző szerint ugyanis a Feredeu kolostor neve egy Filoteiu nevű szerzetes nevéből ered. Bár a szerzetes létét sehol sem sikerült igazolni, az egyházi iratok között nincs reá egyetlen írásos bizonyíték sem, de a neve fennmaradt helynévként – állítja a szerző. A feredeu (nyilvánvalóan) a magyar feredő szóból származik, de ezt csak a jegyzetekben sejteti a szerző. Hogy azon a vidékeken magyarok is laktak, arra nincs utalás. Így hallgatják el, tagadják le módszeresen a magyar vagy német helység- és határneveket, így keresztelik át történelmi személyiségeinket, írják át történelmünket, állapította meg Ujj János. Így lett Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara, Kinizsi Pálból Paul Chinezul, Tornyából Turnu, Kisiratosból Dorobanti, Simonyifalvából Satu Nou. Mindez nyilvánvalóan hamisítás. Mindezek ellen tiltakozni kellene. /Ujj János: Tiltakozni kellene. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./2004. október 20.A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2006. március 9.Nagy Pál Notesz című rovatában megállapította: évek óta ismét meg ismét megírja, hogy hibásan, elferdített formában látható Marosvásárhelyt a Dózsa György utca neve. Megszólalásának nincs eredménye. Doja Gheorghénak keresztelték át a hajdani székely-magyar Dózsa Györgyöt. Így szerepel román nyelvű történelmi kiadványokban, tankönyvekben, sajtóban, mindenfelé. Nagy Pál hiába jelzi, hogy Chinezu Pavel nevezetű személyiség soha nem élt ezeken a vidéken, hanem élt Magyarországon egy Kinizsi Pál nevű vitéz, aki 1479. október 13-án a már-már elvesztett kenyérmezei ütközetet a magyarok javára döntötte el, s akit Mátyás király a törökök elleni harcokban tanúsított hősiessége jutalmául temesi bánná, majd Bihar vármegyei főispánná emelt. És Matei Corvin? Aki magyarul – ugye – Corvin Máté lenne. De ez a Máté történelmünkben ismeretlen. Élt azonban Mátyás, az igazságos, aki Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fiaként Magyarország, Csehország királya, Ausztria hercege volt annak idején. Mit vétett szegény Varga Katalin (a kőhalomszéki Halmágy faluban, Varga János és Rozsondai Katalin leányaként született 1802. augusztus 22-én s a maga korában börtönbüntetést is szenvedett az erdélyi román jobbágyok védelmében folytatott küzdelmei miatt), hogy jelenleg Marosvásárhelyt Varga Ecaterina néven szerepel az utcanév-táblán? /Nagy Pál: Hiába mondom. Notesz. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./2007. január 23.Ha figyelembe vesszük, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a magyar kultúra napja kicsit a kultúra veszélyének napja is – jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó református lelkész virtuális zarándoklatra hívta hallgatóságát. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja. Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falunak már nincs magyar lakosa. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva, Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szintúgy. Alkenyér: magyar lakosa már nincs. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc: Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. A 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepűn – ahol ma már nem él magyar – az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazdasági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Miklós író, hajdani külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Ahol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként használják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magyarok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla... Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak – vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az összefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. /Váry O. Péter: A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./2008. február 8.A magyar nyelvű utcanévtáblák vitát keltettek Marosvásárhelyen a tanács február 7-i ülésén. Törzsök Sándor képviselő tette szóvá, hogy az új utcanévtáblákról hiányzik az utcák magyar nyelvű felirata, a táblákon nincs magyar név, csak az "utca" megnevezés szerepel magyar nyelven. "Ön 2004-ben azt ígérte, hogy a város minden lakójának polgármestere lesz, viszont az új utcanévtáblák kihelyezése cinikus gesztus a város magyar ajkú lakossága iránt" – rótta fel a képviselő Dorin Florea polgármesternek. Dorin Florea visszautasította a vádat, szerinte törvényesen jártak el az új táblák kihelyezése során. Dr. Benedek István képviselő azt tette szóvá, hogy a tanács novemberben határozatban szögezte le, hogy az utcanévtáblákon a magyar utcaneveknek is kell szerepelniük, és elkészült az utcanevek hivatalos magyar fordítása is. Kirsch Attila képviselő elmondta, a Kinizsi Pál utcában a Paul Chinezu név helyett egyszerűen csak Chinezu szerepel. "Van valamilyen köze netán a kínaiaknak a városhoz?" – kérdezte a tanácsos a polgármestertől. A polgármester nem adott választ arra, hogy a tanácsi határozatot miért nem tartották be. /Ingerült szóváltás az utcanevekről. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./2008. július 14.Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./2008. október 4.Október 3-án Borbély László lakásügyi, középítkezési, területrendezési miniszter nyitotta meg Marosvásárhelyen a Dr. Bernády György Alapítvány tizedik kisebbségi szemináriumát. Az Együttélés – kétnyelvűség címszó alatt megrendezett, kétnapos találkozón az alapítvány elnöke arra is kitért, helyi szinten még mindig nem sikerült tudatosítani a multikulturalitás fontosságát. – Négy év alatt nem tudtuk meggyőzni a polgármestert arról, hogy egy utcanévtábla nem attól kétnyelvű, hogy az „utca” szót magyarul is feltüntetik rajta. A legnevetségesebb a Pavel Chinezu felirata. Erről az utcáról mindenki tudja, hogy Kinizsi Pál nevét viseli, és nem hiszem, hogy a jóérzésű román lakosságot zavarná, ha ez láthatóvá is válna. A miniszter nehezményezte: még mindig kevés az olyan közigazgatási intézmény, ahol magyar nyelvű táblák segítik a tájékozódást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke az Európai Unió szemszögéből közelítette meg a multikulturalitás kérdését. – Az EU-ban 27 tagállam, 3 ábécé és 450 nyelv él egymás mellett. A kulturális sokszínűség az egyesült Európa olyan természeti adottsága, melynek védelme a kezdetektől prioritást jelentett az unió politikusai számára. Most, amikor a világ számos országában nyelvháborúk dúlnak, a soknyelvűség biztonságot és stabilitást jelent Európa számára – jelentette ki az elnök asszony, aki a továbbiakban az Európai Bizottság szeptember 18-i, A soknyelvűség Európa előnye és közös ügye című közleményére is kitért. Varga Attila parlamenti képviselő előadást tartott az anyanyelvhasználat jogi kereteiről. /Nagy Székely Ildikó: „A soknyelvűség biztonság” Szeminárium a kisebbségi létről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./2009. március 21.A mamutra vadászó ősember, a hun vitéz, a kuruc és a labanc harcos, a fekete sereg katonája mellett jól elfér II. Rákóczi Ferenc, gróf Bercsényi Miklós főgenerális, Mária Terézia, Báthori István, Kinizsi Pál, Árpád fejedelem és Mátyás, az igazságos is Homoki Gyula Miniatűr történelem című kiállításán Baróton, az Erdővidék Múzeumában. A történelmi hitelességgel kifestett apró ólomfigurák a maketten elevennek hatnak. /(hecser): Miniatűr történelem Erdővidék Múzeumában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./2010. május 5.Mátyás a „román” király és „román vezérei”A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt. Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását. Műemlék-ismertetés román módra Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban. Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz. Műemlék-ismertető magyar módra Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem. E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”. Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja. A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” Mátyás király származása A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt. Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” FOLYTATJUK 2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei” FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is. Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje. Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai. Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye. A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt. Mátyás moldvai hadjárata (1467) E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni. Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett. 2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei” FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták. Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására. A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak. E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről. Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin) KÁDÁR GYULA A szerző történész Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 23.Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt. Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását. Műemlék-ismertetés román módra Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban. Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz. Műemlék-ismertető magyar módra Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem. E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”. Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja. A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” Mátyás király származása A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt. Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin) KÁDÁR GYULA A szerző történész. FOLYTATJUK Erdély.ma 2011. május 7.A magyar nyelv ünnepe TemesváronA kultúra vára volt, és maradt Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége május 5-8. között Temesváron szervezi meg a Magyar Nyelv Napjai címû hagyományos rendezvényét. A magyar nyelv ünnepe keretében kerül sor a Kõrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedõre, amelyre idén harminc, Erdély magyarlakta településeirõl érkezett egyenként háromtagú csapat nevezett be. Az anyanyelvi vetélkedõk és a szakmai tanácskozások közel 200 résztvevõje a házigazda Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak zenés-verses vendégfogadó összeállításának tapsolhatott péntek reggel a Diákmûvelõdési Házban. A Magyar Nyelv Napjai ünnepélyes megnyitóján a vendégeket és versenyzõket Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója és Marossy Zoltán temesi alprefektus köszöntötték. Büszke vagyok rá, hogy Temesvár Károly Róbert király idején, 1315-23 között magyar fõváros volt, és annak ellenére, hogy az utóbbi évszázadokban csak 40 évig volt itt hivatalos nyelv a magyar, megmaradtunk és mint az elõbb látott mûsor igazolja, nem is akármilyen magyarok vagyunk! mondta köszöntõje során Marossy Zoltán alprefektus. A rendezvényt támogató oktatási minisztérium képviseletében dr. Váradi Izabella, aki maga is a szórványban szerzett magyartanári tapasztalatokat, hangsúlyozta: jó alkalom ez a rendezvény a házigazda közösségnek az összefogásra, az önmagával való szembenézésre és a magyarsága megmutatására. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelõs tanfelügyelõ a Temesvárhoz és a Bánsághoz kötõdõ nagy magyarok hosszú névsorát olvasva, Hunyadi Jánostól, Kinizsi Páltól kezdve, folytatva Koós Károllyal, Bartók Bélával és Ady Endrével egészen Franyó Zoltánig és Anavi Ádámig, bizonyította, hogy Temesvár mindig is a magyar nyelv és kultúra vára volt és az is maradt. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége olyan, mint egy nagy család, mindenki hozzá tartozik, aki ebben az országban magyar nyelven tanul, magyar nyelven tanít, egyáltalán fontos számára az anyanyelve, az anyanyelvi mûveltség átadása, aki jól érzi magát ebben a nyelvben - mondta köszöntõje során dr. Péntek János nyelvész, a BBTE tanszékvezetõ professzora, aki ez alkalommal bejelentette: a Sütõ Andrásról elnevezett Nyelvõrzés Díjat itt Temesváron Szekernyés Irén tanárnõnek és Szekernyés János barátunknak adjuk át! A Laudatio-t Szabó Ferenc városi tanácsos, a Bokréta néptánccsoport vezetõje olvasta fel. A Sütõ András Nyelvõrzõ Díjat, a maga és a felesége nevében ezekkel a szavakkal köszönte meg Szekernyés János: �?gy érzem, hogy munkámmal csak a kötelességemet végeztem. Immár 40 éve a lapokba írok, könyveket jelentetek meg és legfõbb célom az volt, hogy ennek a tájegységnek a magyarságát, amennyire szerény erõmbõl telik, erõsítsem magyarságtudatában, hírt adjak mindarról, ami ezen a vidéken történik. Szórványvidéken élünk, ahol a magyarság létszáma állandóan csökken, de ugyanakkor nemcsak a múltban, hanem a jelenben is vannak itt olyan értékek, amelyeket érdemes felmutatni. Köszönöm a dicsérõ szavakat, a magam és a feleségem nevében is köszönöm a díjat és úgy gondolom, nem csak azért kaptam, mert Péntek Jánossal évfolyamtársak voltunk az egyetemen. Idén elsõ alkalommal megosztott Nyelvõrzés Díjat ítélt oda az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Az Okleveleken ez olvasható: Az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi mûveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. Temesvár, 2011. május 6. dr. Péntek János elnök aláírásával. A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat a Bartók Béla Líceumban a hagyományos Kõrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedõvel folytatódott. A versenyzõk három korosztályban szálltak küzdelembe a díjakért: kisiskolások 15 csapat (45 versenyzõ), általános iskolások 6 csapat (24 versenyzõ) és középiskolások 7 csapat (21 versenyzõ). Az eredményhirdetésére és díjkiosztására szombaton délután kerül a Diákmûvelõdési Házban. Nyugati Jelen (Arad) 2011. július 20.Tábla gyengébbeknekNégynyelvű műanyag lappal ragasztotta le tegnap Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvezető alelnöke és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt levő Nicolae Iorga-idézetet. A reggel fél hétkor elhelyezett táblát nyolc óra körül már el is távolították. "Bár az ilyen jellegű tevékenység eddig nem tartozott a BKB profiljába, úgy gondoltuk, valakinek be kell lőnie a becsületgólt, ha már illetékes vezetőink tehetetlenek. A fedőfelirat nem sértő és nem offenzív, a román–magyar közös múltra tesz utalást" – írja közleményében az akciót felvállaló BKB. A két aktivista a négy nyelven – román, magyar, német és angol – feliratozott műanyag lapot 6.30 óra körül helyezte el. A tábla szövege: "A szobor mellékalakjai balról jobbra: Magyar Balázs és Kinizsi Pál hadvezérek, Báthori István erdélyi vajda és Szapolyai István, Bécs kormányzója. Ştefan cel Mare moldvai fejedelmet a Magyar Balázs által vezetett székely csapatok is támogatták a törökökkel vívott 1475-ös, győztes vászlói csatában." Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 20.Kiket kellett feddtek, Iorga-táblát fedtekHivatalosságaink határozatlan fellépésére hivatkozva Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvivő alelnöke és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke négynyelvű műanyagtáblát ragasztott tegnap reggel a Mátyás-szoborcsoport talapzatán illegálisan elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó táblára. Másfél órával később a módosított táblának már csak hűlt helye volt a szobornál, de a Iorga-idézetet még jó ideig takarították a ragasztótól. A tábla egyébként a szoborcsoport négy mellékalakját mutatta be román, magyar, német és angol nyelven, kihelyezéséért pedig a BKB sajtóközleményben vállalta a felelősséget: „Bár az ilyen jellegű tevékenység eddig nem tartozott a BKB profiljába, úgy gondoltuk, valakinek be kell lőnie a becsületgólt, ha már illetékes vezetőink tehetetlenek.” Hantz Péter szerint a műanyagtáblát egy hivatalosan nem létező táblára ragasztották rá, ezért nem számolnak különösebb következményekkel. „Arra számítottunk, hogy 10 percnél tovább nem fog élni a tábla, de másfél órán keresztül ott volt” – nyilatkozta lapunknak Hantz, hozzátéve, hogy több ragasztóval és pontosabb szervezéssel tovább takarhatta volna a BKB táblája a Iorga-idézetet. Az ügyvivő alelnök szerint Romániában minden elképzelhető azon kívül, amit a természet törvényei nem engednek, de „nem büntethetnek, amiért a szemetet letakarjuk”. Az egyetemi tanár sajnálattal közölte, hogy a magyarok között is magas azoknak az aránya, akik nem ismerik a négy mellékalak kilétét, továbbá a történelmi hűtlenséget tartalmazó Iorga-idézet helyett inkább a közös múltról tanúskodó táblának lenne ott a helye a szobor talapzatán, mint ahogyan az általa kihelyezett is a magyar–román közös múltra utalt. „Hivatalosságaink a Iorga-tábla illegális kihelyezése óta nem tesznek egyebet, csak a kezüket tördelik” – jegyezte meg Hantz, aki egyben beszámolt egy kilátásba helyezett újabb BKB-pályázat tervéről is: „Valószínűleg a korábbi, Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel kapcsolatos magyar nyelvű tábla elhelyezéséhez hasonló pályázatot hirdetünk meg. Jutalomban részesül az, aki sértő táblákat helyesbít, vagy magyar nyelvű táblákat függeszt ki oda, ahonnan az hiányzik”. Hantz Pétert egyébként tegnap délután 3 óráig sem a városháza, sem pedig a rendőrség nem kereste meg az eset kapcsán. Hantz értesülései szerint a városháza a teljes engedetlenségi megmozdulást tagadta. A műanyagtábla kihelyezéséről készült fotóriport megtekinthető a Szabadság honlapján (www.szabadsag.ro), a Riport rovatban. • A tábla szövege: „A szobor mellékalakjai balról jobbra: Magyar Balázs és Kinizsi Pál hadvezérek, Báthori István erdélyi vajda és Szapolyai István, Bécs kormányzója. Ştefan cel Mare moldvai fejedelmet a Magyar Balázs által vezetett székely csapatok is támogatták a törökökkel vívott 1475-ös, győztes vászlói csatában.” (K. H. I.) Szabadság (Kolozsvár) 2011. december 14.Romantikus román történetírás – felfokozvaGabriel Catalan A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román—magyar megbékélésnek. Függetlenül attól, hogy mi volt sürgősebb Mátyás király számára: a katonai jelenlét Csehországban, Lengyelországgal szemben; a házasodás; vagy a szubvenciók, amelyekre sóvárgott (főként a pápától és a keresztény világtól kapható pénzre), nem szabad letagadni azt, hogy Havasalföld és Moldva fölött felségjoga volt, sem pedig azt, hogy e felségjog következményeként katonai támogatást nyújtott nekik a törökökkel szemben. Mindkettő esetében a huzavona annak tulajdonítható, hogy Erdély és Magyarország egyes déli tartományai ottomán elözönlés veszélyének voltak kitéve, a két fejedelemség ugyanis együttműködött a törökökkel (például Laiotă Basarab 1476-ban), erre bizonyítékok találhatók a krónikákban és egyéb dokumentumokban, s a tankönyv is említést tesz arról, hogy 1479-ben Basarab Ţepelus havasalföldi vajda támogatásával a törökök betörtek Erdélybe, feldúlták Szászvárost. Báthori István erdélyi fejedelem és Kinizsi Pál temesvári főispán – a november 13-án zajlott kenyérmezei csata győztesei – pedig csak nagy erőfeszítés árán tudják kiszorítani a támadókat. Sőt a tankönyv írói még a Magyarországgal 1489-ben megkötött „új szerződést” sem fogadják el a vazallusság bizonyítékaként, hanem „Moldva újabb külpolitikai irányváltoztatásának” tekintik, „taktikai kompromisszumnak”, amelyet az ottománellenes politika újrakezdésének előkészítése érdekében tett, eltekintve a tényektől, attól, hogy Magyarország 1483-ban békét kötött a törökökkel, Moldva pedig 1487-től, miután elvesztette Chiliát és Cetatea Albát, adót fizetett a törököknek. Éppen ezért a tankönyv által tálalt értelmezésnek teljes mértékben ellentmond az ugyancsak a tankönyvbn található alábbi megállapítás, amely Moldva és Havasalföld Magyarországgal szembeni függetlenségének az ellentétét bizonyítja: „1503-ban a két Kárpátokon túli román országot belefoglalták Magyarországnak a Portával kötött szerződésébe”, s a lecke vége dicshimnuszhoz hasonlít: „1504. július 2-án, halálakor, Ştefan cel Mare gazdag és virágzó országot hagy utódaira; olyat, amelynek biztos határai vannak, szabad, s a tekintélye elismert.” Ugyanígy vélekednek a tankönyv szerzői a Magyarországgal a XVI. század folyamán fennálló viszonyokról is. Annak ellenére, hogy kijelentik: „Radu cel Mare 1507-ben II. Ulászló királytól megkapta (a Hunyad megyei) Algyógy uradalmát”, szót sem ejtenek a kettőjük közötti, sem pedig az utódaik közötti hűbérúr–vazallus viszonyról. Amire utal az a tény, hogy Szapolyai János „Neagoe Basarabnak adományozza Algyógy várát, annak az aktív együttműködésnek a kifejezéseként, amelyet ő a hegyeken túli gazdag városokkal folytat, Brassóval és Szebennel”. Magyarázat nélkül hagyják azt is, hogy megerősíti Radu de la Afumaţi-nak e birtok fölötti tulajdonjogát, továbbá azt, hogy az uradalom a Craioveştiek birtokába kerül, valamint a Szapolyai János erdélyi vajda (és magyar király) további birtokadományozásait: „az ötcsillagos Alvinc (a Maros mellett) és Vurpód (Szeben közelében) Radu de la Afumaţi (1529-ig), majd pedig Radu Paisie (1535–1545) tulajdona volt. Moldva esetében kissé eltérnek a szabálytól, ugyanis bevallják: „Nagyon is feltételezhető, hogy Ştefan cel Mare 1484-et követően, amikor elvesztette Chiliát és Cetatea Albát, Csicsóvár és Küküllővár tulajdonosává vált – ezeket a birtokokat Mátyás király ajánlotta fel neki, vazallusnak járó birtokként.” Ez a „sajnálatos elszólás” nem ismétlődik meg akkor, amikor az említett uradalmak: Csicsóvár (55 falu a Nagyszamos mentén) és Küküllővár (40 falu a Küküllő mentén) ugyancsak „vazallusnak járó birtokként” kerül III. Bogdan (1504–1517), Ştefăniţă (1517–1527), Petru Rareş (1527–1538; 1541–1546), majd ideiglenesen (első uralkodása idején) Alexandru Lăpuşneanu (1552–1561) tulajdonába. Mi több, Petru Rareş uralkodása idején más uradalmakkal bővül ez a birtok: „Beszterce városerőd a hozzá tartozó 23 faluval, Radna a hozzá tartozó egész völggyel, amely ugyanannyi falut számlált, és a Dézsakna melletti Bálványosvár, amelynek 34 falusi település volt alárendelve”; ezek közül Radna a tulajdonában marad második uralkodása idején is (1541 és 1546 között). A tankönyv azt állítja, hogy „Petru Rareş az 1529 májusában Szapolyai Jánossal kötött Lippai Szerződéssel szerezte azokat”, s rendkívül dicsékvően szól az 1529. június 22-én Földváron a Ferdinánd hadai fölött aratott győzelemről, valamint „Brassó és Segesvár városok elfoglalásáról” – e sikerek „lehetővé tették számára, hogy uralmát kiterjessze egész Erdélyre”, mint hogyha Szapolyai János Magyarország királyaként nem lett volna a Moldvai Fejedelemség hűbérura... „Törökellenes egyezségeknek” nevezik a Habsburg Ferdinánddal 1528-ban (Radu de la Afumaţi által), illetve 1538-ban (Petru Rareş által) kötött szövetségeket is. Még az a tény sem bírja rá a szerzőket, hogy elismerjék Magyarország felségjogát, hogy „a Fenséges Porta és a Magyar Királyság által 1519 februárjában aláírt szerződésbe félként belefoglalták Havasalföldet is, meghagyva annak területi integritását, s nem kötelezték újabb adó fizetésére”. A tankönyvírók mindössze annyit ismernek el, hogy „közeledés történt a keresztény hatalmakhoz, elsősorban Magyarországhoz”, s nyilván „folytatódtak a Román Országok közös politikai akciói”. Szó sem esik arról, hogy 1523 és 1529 között magyar segítséggel Radu de la Afumaţi-ot többször is visszaültették a trónra, de kijelentik: „szinte bizonyított tény (?! – szerző), hogy Mihai Viteazult megelőzve Petru Rareş tudatában volt a három Kárpát-dunai ország dák egységének (?! – szerző). Petru Rareş a nagy uralkodó méltó elődjeként birtokolta Erdélyt, s azt teljes mértékben Moldvához akarta csatolni. E törekvés vezérelte őt 1542-ben is, amikor a Szulejmán által kierőszakolt politikai rendezés ellenére, a saját védelme alatt országgyűlést akart szervezni mindhárom Román Ország részvételével, amely eldöntötte volna a Kárpátok közötti provincia helyzetét.” Amint 1600-hoz közeledünk, a tankönyvírók egyre nagyobb lendülettel propagálják a román politikai és katonai egység mítoszát. Arra hivatkoznak, hogy egyes munténiai vajdák trónra ültettek vagy védelmeztek moldvai vajdákat és fordítva (Alexandru Lăpuşneanu például 1553-ban Mircea Ciobanul, illetve 1554-ben Pătraşcu cel Bunt), azt állítják, hogy „dinasztikus szövetségek” voltak (1558–1561 és 1564– 1568 között ugyanis Mircea Ciobanu és Alexandru Lăpuşneanu rokonokká váltak azáltal, hogy feleségül vették Rareş lányait – Chiajnát, illetve Ruxandrát, az előbbi Petru cel Tânăr, vagyis a fia uralkodása fölött gyámkodott 1568-ig), valamint „dinasztikus uniókat” említenek (1574—1577; 1577—1583 és 1585—1590 között II. Alexandru Mircea, aki Petru Şchiopul testvére, és Mihnea Turcitu, aki Petru Şchiopul unokája volt, egymást támogatták a hatalom megszerzésében, illetve megtartásában). A mítosz Mihai Viteazullal, „Dacia helyreállítójával” tetőzik – vele, „akit megöltek a román nép ellenségei”, s aki 1601-et követően „a függetlenségért és a nemzeti egységért való harc szimbólumává” válik. Így tehát maradéktalanul folytatják a romantikus történetírás hagyományát, amit a nemzeti-kommunista történetírás felfokozott, és ami jelenleg is divatban van. Annak ellenére, hogy a XI. osztályos tankönyv jobban bemutatja a nemzetközi helyzetet, mint a VII. osztály számára írt, amely sok korrigálni valót hagy, mégis azt állítja, hogy „Mihai egymaga kezdeményezett politikai kontaktusokat Zsigmonddal és Aronnal, azután, hogy a bojárok gyűlése kinyilvánította: az ország törökellenes politikát folytat”. Ezáltal örökévalóvá kívánják tenni a (román személy által kezdeményezett) egység és a függetlenség mítoszát. Valójában a moldvai–havasalföldi–erdélyi erők egységét (most is, akárcsak a XIV. és a XV. században) nem egy román személy kezdeményezte, hanem egy magyar – Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, aki ezáltal nyilvánította ki felségjogát a két szomszédos ország fölött. A tanköny viszont azt írja, hogy „Báthori Zsigmond uralmi ambíciói súlyosan veszélyeztették a Román Országok egységét”. Jóllehet tényként említi, hogy „Báthori Zsigmond már 1595 januárjában II. Rudolf császártól azt kérte, hogy Havasalföldet és Moldvát vegyék be a szerződésbe, amelyet majd együtt írnak alá”. (Folytatjuk) Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. november 14.Ma kerül ki az első magyar utcanévtáblaMa helyezi ki az első magyar utcanévtáblát a marosvásárhelyi Kossuth utcában az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke. Mint ismeretes, a szervezet november hatodikától minden marosvásárhelyi lakosnak, aki úgy dönt, kihelyezné házának falára, ingyenesen a rendelkezésére bocsátja a magyar utcanévtáblát. Az EMI elnöke hangsúlyozta, mindig is nagyon fontosnak tartották, hogy a kétnyelvűség Erdélyben érvényre jusson, ezért miután a vásárhelyi tanács nem szavazta meg a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkozó határozattervezetet, az EMI úgy döntött, kezébe veszi az ügyet, és bárkinek a kérésére ingyenesen elkészítik a régi magyar utcaneveket tartalmazó piros-fehér színű táblákat, és azt fel is szerelik az igénylő házára. Mint mondta, azért választották a piros-fehér színkombinációt, mivel a magyar nyelvterületen ezeket használták. Eddig Marosvásárhelyen 14-en jelezték, hogy igényt tartanak az ingyenes magyar nyelvű utcanévtáblára, az elsőt ma délben 14 órakor helyezik ki a Kossuth utca sarkánál (Rádió Gagával szemben) a Kossuth Lajos utca felirattal, utána pedig a Mihai Viteazul utcai Demokráciaközpontnak adományozzák a Klastrom utca felirattal ellátott táblát. Sorbán Attila Örs elmondta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal partnerséget kötöttek, így tegnaptól a demokráciaközpontokban is igényelhetők a magyar, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák. Az EMI elnöke kifejtette, arra kérik a román hatóságokat, ne nevezzék át a magyar történelmi személyiségeket, mint ahogy az Kinizsi Pál esetében történt, a Kinizsi Pál utca román fordításban ugyanis Paul Chinezu lett, ami Kínai Pált jelent. A Népújság kérdésére, hogy számoltak-e azzal, hogy a hatóságok esetleg bírságot rónak ki azokra a lakókra, akik engedély nélkül kihelyezik a táblát házuk homlokzatára, Sorbán Attila Örs úgy nyilatkozott, konzultáltak a jogtanácsosaikkal, akik azt állítják, a vonatkozó törvény kétesen fogalmaz, viszont ha a cégek kihelyezik a székhelyet jelző táblát, úgy remélhetőleg az utcanévtáblák sem szúrnak senkinek szemet. – A kulturális örökség részeként számon tartott épületekre bármiféle táblát ki akar valaki helyezni, mindenképpen engedély birtokában teheti meg, viszont ha valakinek a saját magánházáról van szó, akkor nem lehet gond – állítja az elnök. (menyhárt) Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 28.EMNP-s „meglepetés” Frundáék rendezvényénSzokatlan és példátlan közjátéknak lehettek tanúi az újságírók az RMDSZ marosvásárhelyi szenátorjelöltje, Frunda György, illetve a város képviselőjelöltjei, Kerekes Károly és Lokodi Edit Emőke kedddi közös sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ-es esemény közben megjelent a Dózsa György úti székház termében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szenátorjelöltje, Jakab István és képviselőjelöltjei, Portik Vilmos és Boros Zoltán. Lokodi azonnal felszólította őket, hogy távozzanak, de a néppártosok ehelyett Kerekes Károlynak a „strada Gheorghe Doja/Dózsa György utca” feliratú táblát nyújtották át, mivel szerintük a kétnyelvűség közös magyar ügy kell hogy legyen, és az EMNP szerint elvárható, hogy legalább az RMDSZ székházán legyen kihelyezve kétnyelvű tábla. Jakab ezt követően átnyújtotta Frunda Györgynek a választási törvény másolatát, aláhúzva a 6:3-as alternatív küszöbre vonatkozó részt. Indoklása szerint az RMDSZ szenátorjelöltje folyamatosan félretájékoztat a törvénnyel kapcsolatban. Felhívta a figyelmét arra, hogy a törvény szerint 6 képviselői és 3 szenátori kerületben kell az első helyen végeznie az EMNP jelöltjeinek ahhoz, hogy a párt bejusson a parlamentbe. Az RMDSZ politikusai nem vették át az EMNP „adományait”. „Ez nem közterület. Arra kérem önöket, ne jöjjenek be, mert zavarnak” – mondta dühösen a szenátorjelölt. Miután a néppártosok távoztak, Frunda megjegyezte, jó, hogy volt náluk tábla, ellenkező esetben azt hittem volna, hogy a Nagy-Románia Párt aktivistái akarják megzavarni a sajtótájékoztatót. „Ez a módszer a néppártosokat minősíti. Szemtelenség így bemenni egy sajtótájékoztatóra” – tette hozzá. Arra a kérdésére, hogy ha már kész a tábla, kifüggesztik-e az épületre, Frunda elmondta, nem, mivel törvénytelenül van feltüntetve a név. „Ha valakiről elneveznek valamit, akkor az illető anyanyelvén kell kiírni a nevét. Nem Gheorghe Doját vagy Pavel Chinezut” – fogalmazott. A választási törvény másolatára vonatkozóan kijelentette: „Amikor Jakab István megtanul jogilag írni és olvasni, akkor elfogadom.” Fancsali Attila Krónika (Kolozsvár) 2013. március 16.Szent István, a román birkapásztorHajmeresztő elmélettel állt elő egy román történész. Ionut Tene szerint a székelyek erőszakkal elmagyarosított ortodox románok, a 19. századig Erdély összes települése román volt, a rovásírás és a székelykapu pedig ősi román hagyaték. A februárban megjelent értekezést (eredeti cikk) a Brassó.info hírportál fordította románról magyarra. Azt, hogy nem egy magányos zugújságíróról van szó bizonyítja, hogy Ionut Tene 1995-ben elvégezte a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát, majd 1999-ben ugyanitt doktori (!) fokozatot végzett. (Román nyelvű Wikipedia adatlapja szerint a magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetvezetője is volt, és többek között Dák lélek címmel jelent meg verseskötete.) A románok testvérei Történész végzettsége nem akadályozta meg Tenét a következő sorok papírra vetésében: "A székelyek történelme egyedi. Történelmi identitásuk és jellegzetességeik régi hagyományokon alapszanak. Sajnos az elmúlt 150 évben a székelyeket erőszakkal elmagyarosították az erdélyi és pannoníai nemesek. Nyelvileg magyarokká váltak, bár mai napig használnak szavakat, melyek eltérnek a mai irodalmi magyar nyelvtől. Sok szó a régi székely nyelvből származik, mely a XVI. század folyamán tűnt el, amikor a Reformokkal egy időben a magyar nemesség agresszív viselkedése miatt elmagyarosodtak annak ellenére, hogy egyedi népesség voltak, az erdélyi románok testvérei, a moldovai és vlach fejedelmek szövetségesei a törökök ellen vívott véres harcaikban. A székelyek származásával kapcsolatban a szerző elismeri a turáni vonásokat, de szerinte ez az "egyedi harcos törzs" Pannóniában az avarokkal, a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal keveredett. A sci-fi-re hajazó írás szerint már DNS-vizsgálatok is bizonyítják, hogy a székelyek Y kromoszómája román, szláv és bolgár eredetű. Ortodox hegyi harcosok Ionut Tene szerint a magyarok bejövetelekor a székelyek egyedi, ortodox vallású népcsoport voltak a Tisza és a Bihari-hegyek között. A magyarok felismerték a székelyekben a harcos népet, és előőrsnek, illetve határőrnek használták fel őket. A történész szerint a magyarok kegyetlenül bántak a székelyekkel, Dózsa Györgyöt például elevenen megégették. A szerző utal Ioan I. Russu és Gheorghe Popa-Lisseanu "neves román történészekre", akik szerint a székelyek Erdélybe érkezésükkor alig pár ezren voltak, és elkeveredtek (felszívódtak) az őshonos románok közt. A régészeti leleteket és levéltári anyagokat valószínűleg sohasem látó históriások állítják: a 19. századig minden erdélyi település román volt, csak azokat 150 év alatt elmagyarosították. Erre szerintük a székelykapu és kopjafa a bizonyíték, mivel mindkettő erősen hasonlít a máramarosi románokéra, akik természetesen a dákoktól örökölték a tudást. E logika mentén a székely nyelv gyökerei a dákban lelhetőek fel, a napos, holdas zászló pedig szintén az "őshonos dák népekre jellemző". Együtt a magyarok ellen Ionut Tene azonban ennél is tovább megy. Szerinte az erőszakos elmagyarítás "tragikus bizonyítéka" az ortodox templomok romjai. "Az elmagyarosítás szörnyűségéről beszél a csicsói emlékmű, kétszáz székelyt mészárolt le Bucow tábornok 1716-ban, ugyanaz aki szintén 200 ortodox templomot ágyúztatott porrá Erdélyben. Egyértelmű tehát, hogy a székelyek erőszakkal elmagyarosított népcsoport, mely legközelebb a románokhoz és a Vlach és Moldáv uralkodókhoz áll. Székelykapu, a "dák örökség" A székelyek egy olyan kisebbség Románia közepén, melyre Románia büszke lehet és a román nép közvetlen etnikai nyelvi és hagyományi közvetlen rokona. Arányait megtartva a székelyek egyfajta arománok akik békében és teljes szabadságban élnek együtt a románokkal Románia szívében. A székelyek hosszú történelmében a Moldáv és Vlach uralkodók mindig támogatták és együtt harcoltak a székelyekkel a török és a magyar nemesség ellen vívott szabadságharcukban" - olvasható a történelmi fikcióban. Szent István, a birkapásztor Ionut Tene nincs egyedül hajmeresztő elméleteivel. 2010 júliusában a Libertatea román napilap A román titkosírás története c. köny két szerzőpárosát, Vasile Maiereant és Dan Dulciut idézte, akik a székely rovásírásról azt állították, az valójában nem is székely, hanem egy nagyon ősi dák írásmódból származik. Ezt később a románok vettek át, akik egészen a középkorig használták, és a székelyek csak tőlük másolták. A 90-es évek óta divat a magyar történelmi hősök román "háziasítása". Hunyadi Mátyás (Matei Corvin) és Hunyadi János (Iancu de Hunedoara) mellett Dózsa Györgyöt (Gheorghe Doja), Kinizsi Pált (Paul Chinezu) és Kőrösi Csoma Sándort (Alexandru Ciuma din Chiurus) is mint román tudóst, illetve hadvezért oktatják az iskolákban, és propagálják nemzetközi fórumokon. Mircea Dogaru történésznek azt is sikerült "kiderítenie", hogy Szent István is román származású, mivel pogány Vajk elnevezése a román Voicura utal. A legenda szerint államalapító királyunk egy román birkapásztor volt, aki juhait legeltetve érkezett meg a Balaton környékére. Trendforduló határán? Az intézményesített történelemhamisításnak szerencsére vannak kritikusai is. Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem történész professzora 1997-ben jelentette meg Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művét, amely azóta öt kiadást élt meg. Legújabb kötetében (Románia miért más?) a szerző kijelenti: a mitológián alapuló történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy az súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Boia rámutat: Nagy-Románia létrejötte után egyetlen olyan erdélyi város sem volt, ahol a román lakosság meghaladta volna az összlakosság felét. Szintén vitatja a dákoromán kontinuitás elméletét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem történésze, Lupescu Radu. "A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának (...) Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik" - mutat rá Radu. " alfahir.hu, 2013. március 28.Csepp a tengerben a mentalitásváltásértKétnyelvű kaputáblák Marosvásárhelyen Egyelőre ezer kétnyelvű kaputáblát helyeznek ki Marosvásárhelyen az óvárosban a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei. A "Vigyázat, autókijárat!" – várakozni tilos, illetve "Vigyázat, kutya!" felirattal és ikonokkal ellátott, román és magyar nyelvű táblákkal szeretnék elsősorban a magyar anyanyelvűek jogait érvényesíteni, ugyanakkor jelezni azt, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében a román lakosok is tolerálják a kétnyelvűséget. Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke elmondta, hogy magánszemélyek kapuira függesztik ki a táblákat. Az önkéntesek bekopognak, és átadnak egy – esetenként magyar és román nyelven megírt – levelet, amelyben felkérik a lakókat, hogy fogadják el a táblákat. Amennyiben beleegyeznek, rögzítik is a feliratokat. Arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a háztulajdonos anyanyelvén írott szöveg felül legyen. – Tudjuk, hogy kezdeményezésünk csepp a tengerben, de mindenképpen jelezni szeretnénk a város döntéshozóinak, hogy a nyelvi jogok alkalmazása nem függ a lakosoktól. Természetesen azt is lejegyezzük, ki hogyan reagál a felajánlásra. Önkénteseink pedig aláíratnak egy dokumentumot, amivel igazoljuk, hogy a tulajdonos önszántából vette át és engedélyezte a táblák kihelyezését, s azt is megígérjük, ha utólag megrongálják, akkor kicseréljük – mondta Szigeti Enikő. Horváth Kovács Ádám programkoordinátor az akció technikai oldalát fejtette ki a sajtónak. Megtudtuk: az 1.000 tábla közül 600 a "Parkolni tilos!" és 400 a "Vigyázat, kutya!" jelzésű. A szervezetnek egy magáncég ingyen ajánlotta fel a táblákat, amelyeket júniusig rögzítenek a kapukra. A megcélzott övezet: Állomás tér és környéke, főtér, Kinizsi Pál utca, Bolyai tér, a Budai Nagy Antal negyedben levő házak, a Cornisa negyed, a Vár sétány, valamint a Köves-domb és a Dózsa György utca közé eső házak (Déva utca és környéke). – Az ötlet nem tőlünk származik, egy sepsiszentgyörgyi civil szervezet az önkormányzat támogatásával tett ki hasonló táblákat. Önkénteseinknek megvannak a megfelelő eszközeik és az engedély megszerzése után azonnal munkához láthatnak – mondta Horváth Kovács Ádám, aki hozzáfűzte, igény szerint még rendelhetnek táblákat, s remélik, hogy más cég is támogatja majd a kivitelezést. Tóth Orsolya és Vajda Kinga önkéntesek megosztották eddigi tapasztalataikat, ugyanis már egy hete munkához láttak. Először a CEMO székhelyének utcájában (volt Kemény Zsigmond utca) kopogtak be a szomszédokhoz. Elmondták: pozitív visszajelzést kaptak, a felkeresettek dicséretesnek tartották a kezdeményezést, ahol elutasították, ott objektív okokra hivatkoztak. Volt ugyan olyan is, hogy a román ajkú tulajdonos "kimagyarázta", hogy miért nem szeretné kitenni a táblát, míg a magyarok közül többen féltek az utólagos konfliktustól, ezért nem szívesen vállalták, hogy anyanyelvükön is legyen felirat kapujukon. A Népújság kérdésére Szigeti Enikő elmondta, hogy sem a kapu, sem a helység-, sem az utca- és intézménynévtáblák kihelyezésére nem kell helyi tanácsi határozat, hiszen a nyelvi jogokra vonatkozó romániai törvények engedélyezik a feliratok használatát. Alkalmazási szabályok szükségesek, amelyek kizárólag technikaiak (táblabetűméret, szín stb.). Tapasztalatuk azt igazolja, hogy bár nemzetközi fórumokon az ország képviselői azt hangoztatják, hogy ez a kérdés meg van oldva, alig 1%-ban használják a kétnyelvű feliratokat, ott, ahol egy-egy "bátor" intézményvezető felvállalja. Az a kérdés, hogy a törvény alkalmazásának elmulasztásáért kinek a hatáskö-rében áll Romániát felelősségre vonni? – tette hozzá, majd visszatérve akciójukra, hangsúlyozta: ezzel is azt akarják bizonyítani, hogy ha az emberekben van akarat, egymás iránti tisztelet, akkor élni lehet a jogok adta lehetőségekkel, és nem kell föltétlenül a megoldást a politikusoktól várni. Vajda György Népújság (Marosvásárhely), 2013. június 14.Nem mondtak le a Sütő-szoborról MarosvásárhelyenAz RMDSZ városi frakciója visszavonta az önkormányzat csütörtök délutáni ülésének napirendi pontjai közül a Sütő András szoborállításra vonatkozó határozattervezetet, de nem mond le róla – hangzott az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi elnöke, Brassai Zsombor és Peti András is jelen volt, illetve a megyei tanács RMDSZ-frakció vezetője, Kelemen Márton sajtótájékoztatóján. Az újságírók érdeklődésére elmondták, hogy létezik már egy korábbi határozat a szoborállításra, amit még 2009. szeptember 17-én fogadott el a tanács. Most azt a kezdeményezést kellett volna elfogadtatni, hogy ne a Mărăști térre állítsák a szobrot, ahogy az a korábbi, 377-es számú határozatban szerepel, hanem Sütő Andráshoz méltó helyre, a Színház térre. Az RMDSZ-sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy egy magát megnevezni nem akaró tanácsos a Marosvásárhelyen megjelenő Központ című hetilapnak azt nyilatkozta a csütörtöki tanácsülés szünetében: azért vették le napirendről a határozattervezetet, mert a Bolyai Klubban értelmiségi körökben elhangzott, hogy Sütő nem érdemel szobrot, hiszen megosztotta a marosvásárhelyi magyar közösséget. Brassai Zsombor és Peti András is értetlenül fogadta az újságcikket, ami szerintük nem reális hírt közöl. „RMDSZ-es tanácsos ilyet nem mondhatott” – erősítették meg többször is meggyőződésüket, hozzátéve: ami egyik-másik klubban elhangzik véleményként, még nem jelent semmit, nem lehet mérvadó egy közösség, vagy éppen az önkormányzat számára. Az újságcikket Székely Emese, a Sütő András Baráti Egyesület titkára is olvasta és a maszol.ro-nak elmondta, mélyen felháborította a hír, és azt sem érti, hogy az újságcikknek miért nincs megjelölve a szerzője. „Felháborított, hogy ilyeneket mondanak, hogy megkérdőjelezik Sütő András értékét, egyáltalán azt, hogy érdemel vagy sem szobrot Marosvásárhelyen” – fogalmazott Székely Emese. Érdeklődésünkre elmondta, korábban örültek, hogy 2009-ben a tanács megszavazta a Sütő-szobor helyszíneként a Mărăști-teret, de időközben rájöttek arra, hogy ez mégsem méltó helyszín. „A Mărăști és a Kinizsi Pál utcák kereszteződésében, tulajdonképpen egy terelőúton lett volna ez a hely. Amikor a külföldi adományozók megnézték a helyet, nem tetszett nekik, ahogy sok más marosvásárhelyinek sem. Így aztán más helyet kértünk” – magyarázta a maszol.ro-nak. Peti András alpolgármester korábban egy egész alakos, a Színház-téren egy padon ülő Sütő Andrást ábrázoló határozattervezetet nyújtott be az önkormányzathoz. A csütörtöki tanácsülésen nem került napirendre, ami nem jelenti azt, hogy végleg eltekintenének a szoborállításról. Ahogy fogalmaztak a sajtótájékoztatón, „könnyebb egy napirendről levett határozatot elővenni, mint egy leszavazottat újból napirendre tűzni”. Maszol.ro 2013. október 11.Alternatív utcanevek: Besztercén normalitás, Kolozsváron álomNyugat-európai példára alternatív utcanévtáblák jelentek meg Erdély több településének történelmi belvárosában. Ezek az utca hivatalos nevét jelző táblák alatt vagy fölött találhatók, és annak hajdani nevéről tanúskodnak. A több nemzet által lakott nyugat-európai városokban bevett szokás, hogy ugyanazon utcának két megnevezése van: az állam nyelvén íródott hivatalos és a kisebbségek által használt hagyományos. Szászsebesen a mai Lucian Blaga utca a németek számára – immár a névjelzőtáblán is – Innere Siculorumgasse, míg Besztercén a Nicolae Titulescu utcát hívják a táblán is Ungargassenak, azaz Magyar utcának. Tordán a régi magyar utcanevek is megjelentek a belvárosban. Példát mutató szász városok A Fehér megyei Szászsebes volt az első erdélyi település, ahol a belvárosi utcák falára felkerültek a történelmi nevek. Az Innere Siculorumgasse sárga alapon fekete színű felirat a hivatalos B-dul Lucian Blaga alá került, és egyáltalán nem zavarja a Sebes melletti Lámkeréken született költőről elnevezett kulturális alapítvány elnökét. Pedig az egykori szász, jelenlegi román többségű városból már a 12. század közepén Sepsiszékre költöztek a sebesi székelyek. Mi több, Liviu Mugurel Sârbu alapítványi elnök maga kezdeményezte az alternatív táblák kihelyezését – első polgármesteri mandátuma alatt. „Idestova tizenhárom éve ott állnak a táblák, és senkit nem zavartak. Annak idején én döntöttem a kifüggesztésükről, elvégre, ha multikulturális településnek tartjuk Szászsebest, akkor nem illik szőnyeg alá söpörni a történelmet” – hangsúlyozta lapunknak a volt elöljáró. Sârbu szerint, ha Erdély lakossága valamire is büszke lehet, az a nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége. A Német Demokrata Fórum helyi elnöke, Alfred Dahinten evangélikus lelkész is dicsérő szavakkal illeti a politikából kiszállt ex-polgármestert, annak európai gondolkodásmódját. Ahogy a sebesieket nem zavarja, úgy a beszterceiek sem tiltakoztak a Nicolae Titulescu román politikus és diplomata nevét viselő utcanévtábla alatt nemrég megjelent Ungargasse felirat ellen. Ahogy az a turisztikai ismertető tábla sem zavarta őket, amely a Magyar utca – Strada Ungurească múltját mutatja be. Besztercén azt sem rejtik véka alá, hogy a valamikori Marktplatz nevű piactér, a mai Piaţa Centrală 1940-ben a Horthy Miklós nevét kapta, hatalomváltást követően Sztálinról nevezték el, és 1962-ben vette fel jelenlegi nevét. Ökuménia után többnyelvűség Tordán Tordán – ahol egy évtizeddel korábban a helyi magyarságnak ádáz harcot kellett vívnia az önálló iskola létrehozásáért – a jelenlegi városvezetés nem riadt vissza a magyarul is kiírt történelmi utcanevek használatától. Az RMDSZ kérésére Tudor Ştefănie polgármester több mint egy éve kihelyeztette a hivatalos feliratok fölé a háromnyelvű – román, magyar és angol – alternatív táblákat. Így a helyi románság is megtudhatja, hogy a jelenlegi 1918. december 1. teret, valamikor Szénapiacnak hívták, a Mircea cel Bătrân utca egykoron Kastély utca volt, az Anderi Şaguna nevét viselő utcát pedig a magyar világban még Testhordó sikátorként emlegették. „Amikor Torda megnyert egy uniós pályázatot a történelmi városközpont helyreállítására, kihasználtuk a lehetőséget és felkértük a polgármestert: ha már a régi utcaneveket nem adhatja vissza, legalább tájékoztató jelleggel írja ki azokat a jelenlegi alá. Fogékonynak bizonyult, és a városnapokra meg is jelentek az új táblák” – idézte fel az alternatív táblák születésének történetét Ádámosy Margit Klára, az RMDSZ helyi elnöke és önkormányzati képviselője. Ugyanakkor kerültek ki a szintén háromnyelvű tájékoztatók a műemlék épületekre is. Mindezt Ştefănie a lehető legtermészetesebbnek tartja. „Nem látok ebben semmi rosszat, sőt jogosnak tartom a magyar közösség igényét” – fejtette ki a Krónikának a polgármester, mintegy követve a város szellemiségét, hiszen 1568-ban, Európában először a tordai templomban hirdették ki a vallásszabadságot. A döntés meghozatalakor Tudor Ştefănie azt is szem előtt tartotta, hogy a városba látogató külföldi vendégek többsége Magyarországról érkezik. A Szatmár megyei Halmiban fél évtizede ugyanazon tábláról olvasható le a mai hivatalos román megnevezés és az egykori magyar hagyományos név. Míg a határ menti községben a románok számára az egyik utcát Nicolae Titulescunak hívják, a magyarok ma is Nevetlenként emlegetik. A múlt rendszerben átkeresztelt Fő utca a tábla alsó részében továbbra is régi nevét viseli, míg fölötte a Strada Eliberării megnevezés olvasható. Kolozsvári remény, vásárhelyi ábránd Bár előszeretettel hívják magukat a multikulturalizmus fellegvárának, Erdély két legnagyobb magyar közösségű városában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron még csak álom az alternatív táblák kifüggesztése. Mindkét településen mindössze a magyar közösség álma. Míg a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere reális esélyt lát az elképzelés valóra válására, Dorin Florea helyettese nagyon jól tudja, hogy mindaddig, amíg az utcanévtáblák szintjén a vásárhelyi elöljáró a valós kétnyelvűség kerékkötője, illúzió a történelmi nevek kiírása. „Elképzeléseink vannak, de a polgármesternél még azt sem sikerült elérni, hogy a jelenlegi nevek esetében alkalmazza a valós kétnyelvűséget” – fejtette ki lapunknak Florea helyettese, Peti András. Mint ismeretes, a vásárhelyi polgármester számára a kétnyelvűség mindössze az utca vagy tér szónak a román megnevezéshez való biggyesztésében merül ki. Így Marosvásárhely főterét – az úgymond kétnyelvű tábla szerint – Piaţa Trandafirilor térnek hívják. Ennél idegenebbül már csak a Paul Chinezu, Ecaterina Varga vagy Gheorghe Doja utca neve hangzik a magyarok számára. Tavaly az Erdélyi Magyar Néppártnak volt egy-két próbálkozása az alternatív táblák felszerelésére, azonban azokat vagy tizenöt perc alatt leszerelte (a Kossuth utca sarkáról) a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség, vagy fenyegető módszerekkel a szervezet vezetőit kényszerítette az eltávolításra (a Klastrom utcai EMNP-székházról). „Azzal érveltek, hogy a Kossuth nevet nem szabad használni, így meg is büntettek. Felkértük a magyar-román történész bizottságot, hogy egyszersmind tisztázza a magyar nemzeti hős szerepét. Nem lehet, hogy Amerikában utcák, terek, sőt települések viselik a nevét, nálunk meg egyesek háborús bűnösnek kiáltják ki” – mondta Jakab István, a néppárt vásárhelyi vezetője. Kolozsvár jelenlegi elöljárója, Emil Boc több gesztust is tett a magyarság irányába, hogy feledtesse a magyarellenes Funar-korszakot, azonban a kétnyelvű feliratozással még adós maradt. Horváth Anna alpolgármester viszont úgy véli, felettese nem zárkózik el a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől, az RMDSZ azonban még nem vetette fel az ötletet demokrata-liberális partnerének. „Előbb fel kell vennünk a kapcsolatot a tordai kollegákkal, össze kell állítanunk egy dokumentációt, csak azután tálaljuk kérésünket koalíciós partnereinknek” – vázolta a lépéseket az alpolgármester. Horváth szerint, ha a következő időszakban a település magyar neve kikerül Kolozsvár bejárataihoz, majd a belvárosi műemlék épületekre helyezendő ismertetőtáblákon magyarul is olvasható lesz az ingatlan leírása, akkor egy következő lépésben az alternatív utcanévtáblák kifüggesztését is kérhetik. Kegyetlen öngól Váradon Míg a közép-erdélyi nagyvárosokban körvonalazódik az elképzelés a hagyományos utcanevek használatáról, Nagyváradon az RMDSZ és ellenzéke azon háborúzik, hogy milyen elnevezéseket használjon. Míg az Erdélyi Magyar Ifjak és a néppárt is az alternatív táblák kihelyezését szorgalmazta, a szövetség politikusai a jelenlegi utcanevek lefordításában látják a jövőt. Az elmúlt években lapunk többször is cikkezett arról a hiteles fordító által készített lajstromról, melyet az RMDSZ rendelt meg. A szakember olyan muris neveket javasolt, mint például Piros-tó utca a Lacul Roşunak, azaz Gyilkostónak, Szenátus a Sanatoriuluinak, Szalázs a Sălajului vagy Galaction Gála a Gala Galaction román íróról elnevezett utcának. A nyilvánosságra hozott helytelen, nevetséges fordításokkal az RMDSZ nem csak magát, de az ügyet is nevetségessé tette. „Mi még mindig a történelmi utcanevek kiírását szorgalmazzuk, csak több ilyen esetben is tisztázni kellene, hogy mit tekintünk annak. Például a Ritók Zsigmondot vagy a Koronát? Az Állomás utcát vagy a Főutat, netán Horthy Miklós utcát?” – fejtegette lapunknak Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke. Szerinte mielőbb létre kellene hozni egy helytörténészekből álló bizottságot a vitás kérdések tisztázására. Csakhogy a néppárti politikus szerint mindaddig nem hívható életre a testület, amíg az RMDSZ tiltja az általa befolyásolható szakembereknek, hogy részt vállaljanak az EMNP kezdeményezésében. „Nem lenne szabad ebből hiúsági kérdést csinálni; közösen kellene a polgármester asztalára tennünk egy hiteles listát” – vélekedett Csomortányi. Váradon az utóbbi időben több ház falára is kikerült az ellenzékiek által javasolt alternatív név, de azokat Ilie Bolojan polgármester utasítására az önkormányzat munkásai eltávolították. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2013. december 22.Decemberi támadásokA szabadságot hozta el 1989 decembere – gondolhatták, akik megélték azokat a forró temesvári napokat, amikor a hívők csendes, gyertyás december 15-i tiltakozása 16-ra egyértelműen rendszerellenes tüntetésbe, forradalmi megmozdulásba csapott át. Egy nappal később aztán következett a fegyveres megtorlás, majd az általános sztrájk, 20-án pedig a 300 ezres bánsági nagyváros lakosságának egyharmada az Opera téren egy emberként skandálta válaszul Ceausescu rádióbeszédére: „Készek vagyunk meghalni!” Szabadság, puccs Azóta sok minden történt e tájakon, aminek nincs sok köze a szabadsághoz. Halálos áldozatokat követelő ismételt bányászjárások, marosvásárhelyi pogrom, megtorlást, közösségi megfélemlítést szolgáló bírói ítéletek, közösségi jogfosztás, nyílt magyarellenes uszítás, a választójogot súlyosan korlátozó törvények, központosított etatizmus. Maradjunk annyiban, hogy 1989 decembere radikálisan megváltoztatta a romániai politikai-alkotmányjogi környezetet: lényegesen megnövelte az egyén közügyekbe való beleszólási jogát, megteremtette a mozgásszabadságot és szólásszabadságot. És ez sem csekélység. A Temesvárról induló népfelkelés origója volt annak a folyamatnak, amely végül a második vonalbeli kommunisták által megszervezett bukaresti puccsba torkollott. Az új vezetés forradalmi legitimációját a tévében közvetített színjáték biztosította, amelynek keretében láthatatlan diverziós alakulatok ellen harcolt a román hadsereg. Közben ártatlan statiszták haltak meg. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Megmentési Front elleni tüntetéseken azt skandálták, hogy az új államelnök a felelős a december 22-e utáni áldozatok haláláért. Ezzel együtt a hatalom konszolidálódott, 1996-ban pedig bebizonyosodott, hogy a politikai váltógazdaság Romániában is működhet, vélhetően megtörtént a paktum a szekus-posztkommunista erők és az új vezetés között, amely a főkolomposoknak büntetlenséget biztosít, s amely döccenőkkel, de mindmáig működik. Aligha találunk ma informált, elemzőképes embert, aki elhiszi, hogy a decemberi vérengzések felelősei elnyerték volna büntetésüket. Mindemellett a hivatalos román kurzus igényt tart a forradalmi legitimációra. Tőkés László szerepével, nimbuszával, következetességével azonban soha nem tudtak mit kezdeni. Ha készítenénk egy statisztikát arról, hogy az elmúlt 24 évben Romániában kit támadtak a legtöbbet a román sajtóban, Tőkés László toronymagas esélyes lenne a képzeletbeli dobogó első helyére. Próbálkoztak erkölcsi-politikai ellehetetlenítésével, szekusváddal, szélsőségesezéssel, fasisztázással, irredentázással, forradalmi szerepének lekicsinylésével, sajátos módon a támadásokat általában az év decemberére összpontosítva. Az idei december sem múlhatott el támadás nélkül, sőt, a támadás immáron koncentrált, egyszerre indult meg egyházi vonalon és a sajtóban, ahol a rendszerváltás utáni történelmi korszakban egyedülálló módon a célba vett politikus vagyonmegosztási peréről tájékoztatott az RMDSZ szócsöve, az Új Magyar Szó. Nyilvánvaló: rég elvesztettek minden erkölcsi mércét azok, akiknek kényelmetlen Tőkés László szókimondása, elvhűsége, következetes autonómiapártisága. Csillagügy, civilkurázsi A múlt héten e hasábokon elemzett kérdés, az elhíresült csillagügy is ebben a kontextusban értelmezendő. Az államelnök azóta sem döntött, ami nem meglepő. Az általa átadott kitüntetés megvonása visszás lenne, hiszen 2009 óta Tőkés László semmi újat, eget rengetőt nem mondott, a sokat emlegetett védhatalmi státusz húsz esztendeje szerves része az autonomisták retorikájának, másrészről pedig az európai parlamenti képviselő 1989-es népmozgalomban betöltött szerepének történelmi értékelése sem változott. Nem beszélve arról, hogy Băsescu a kommunista utódpárti vezetést legitimálná egy hasonló lépéssel. Ehhez képest a kitüntetett lépett egy merészet, s ezzel érdekes fordulatot hozott az ügyben. A múlt hétvégén Temesvár hőse átadta a „csillagot” a frissen megalakított Temesvár Emlékbizottságnak, melynek tagjait azok közül verbuválták, akik már 1989 előtt kiálltak személyes szabadságukat veszélyeztetve a Ceauşescu-diktatúra által üldözött lelkész mellett. Ezzel Tőkés László több síkon is pozicionális előnyre tett szert. Felhívta a figyelmet azokra, akik mellette álltak, akiknek támogatása nélkülözhetetlen volt az ellenállási akció sikeréhez. Az emlékbizottság, valamint a román utódkommunista vezetés éles kontrasztja ráébresztheti az embereket a támadás gyalázatosságára, arra, hogy azok akarják elorozni a megérdemelt kitüntetést, akik – ellentétben az emlékbizottság tagjaival – 1989-ben vagy lapultak vagy a másik oldalon, a megtorlás oldalán álltak, mint Degeratu tábornok. Jogilag is érdekes a helyzet, hiszen igencsak visszás lenne hatalmi eszközökkel visszavonni a kitüntetést azoktól, akik valóban rászolgáltak. Az emlékbizottság megalakítása végül a szimbolikus térben is hatékony és jó lépés, amely rámutat a jövőre esedékes 25. évfordulón arra, hogy a decemberi eseménysor spontán, civilkurázsiból táplálkozó része hozzánk, magyarokhoz köthető. Bármennyire is fáj azoknak, akik még az évszázadokkal ezelőtt született nagyjainkat is – Kinizsi Páltól Kőrösi Csoma Sándorig – románnak hazudják. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 11.Dr. Kozma Béla utca lett a Hargita utcábólValós kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen Néhány nappal ezelőtt új, valós kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki a Hargita utcára. Az új utcanév: Dr. Kozma Béla. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere szerint ezzel a gesztussal a marosvásárhelyi magyar közösség régi igényének tettek eleget. – A városi tanács megtette a kötelességét, a szükséges döntéseket meghozta, sajnos, a kivitelezésnél problémák adódtak. Nem a tanácsi határozatnak megfelelően kerültek ki, azt is mondhatnám, hogy félig hajtotta végre a polgármesteri hivatal a tanácsi döntést. 2010-től kezdve minden egyes utcanévadás alkalmával két nyelven fogadtuk el az utcaneveket. Legutóbb a májusi tanácsülés alkalmával a Hargita utcát dr. Kozma Béláról neveztük el, és elkezdtük kitenni az új utcanévtáblákat. – Mikor kezdték el és hogyan haladnak? – Van egy bizonyos ütemterv, a legfrissebbel kezdtük, tíz nappal ezelőtt kikerült a Hargita utcára az új, a Dr. Kozma Béla utcanévtábla. Ezenkívül a 2001-es tanácsi határozatoknak megfelelően kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ugyanúgy, ahogyan az megjelenik a tanácsi határozat mellékletében. Egyelőre tíz került ki, plusz a főtér. A tíz darab irányjelző táblára arányosan öt magyar és öt román név került: Bartók Béla, Bolyai, Köteles, Petőfi és Bernády, illetve a román oldalon Nicolae Iorga, Cuza Voda, Iuliu Maniu, Enescu és Horea. Most ezek következnek. – Tehát kétfajta tábla van: az utca neve és az irányjelző… – Igen, két típusú utcanévtábla van, az egyik a sarkon, amelyik az irányt jelzi, a másik az épület homlokzatán. Ha magánépületről van szó, természetesen szükségünk van a tulajdonos beleegyezésére. Mivel több mint 500 utca van Marosvásárhelyen, ez egy hosszabb folyamat lesz, de remélem, őszig, az iskolakezdésig, megszokottá és természetessé fog válni Marosvásárhelyen, hogy kétnyelvű utcanévtáblák köszönnek vissza. – Azt jelenti, hogy ott, ahol eddig P-ta Trandafirilor tér volt kiírva, ott most Rózsák tere is lesz? – Természetesen, Piata Trandafirilor – Rózsák tere lesz, sőt, jövő hétre tartogatok egy meglepetést is. Azt gondolom, hogy egy történelmi helyreigazítás is fog történni Marosvásárhelyen. – Mi lesz azokkal az utcanevekkel, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, de le vannak fordítva románra, noha egyértelmű, hogy magyar személyiségekről van szó, mint például a Paul Chinezu vagy Gheorghe Doja? – Ez lesz a meglepetés, és a helyreigazítás jövő héten meg fog történni. A tanácsi határozatnak megfelelően visszakerülnek a Dózsa György, Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és Mátyás király utcanévtáblák is Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 22.Átkeresztelt történelemKét amcsival járom a tágabb Erdélyország útjait. Egy – az indiánok szerint – sápadtarcúval, s egy, a mai szóhasználattal, afro-amerikaival. Vártól várig kocsikázunk, nem egyszer olyan vidékeken, ahol ma már alig-alig élnek magyarok vagy németek. De a história konok egy dolog. Temesváron a vár maradványait látva mesélem, hogy 1492-ben Kinizsi Pál, temesi főispán lakóhelye volt. De 1514-ben itt égették meg tüzes vastrónon Dózsa Györgyöt. Amint gurulunk arrább, Lugoson mondom, hogy a Bánság 1658-ig Erdélyhez tartozott, utolsó bánja Barcsay Ákos fejedelem volt. Csodálkoznak, amikor mutatom, hogy az akkor Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Oravicabányán épült – 1817-ben – Erdély első teátruma, amely még I. Ferenc császárt is szórakoztatta. S megyünk tovább, Déva felé, amely ugyebár egyike az első transzilvániai királyi váraknak, amelyet a tatárjárás után IV. Béla épített újjá. De itt született a magyar Luthernek hívott Dévai Bíró Mátyás, s tartották fogva az unitáriusok első püspökét, Dávid Ferencet. Aztán Szeben jön, a II. Géza magyar király által Erdélybe telepített szászok létrehozta város. S utunkba esett Fogaras, ahol 1538-ban Majláth vajda húzatott fel máig is álló kővárat, s ahol később, 1690-ben meghalt Apafi Mihály, Erdélyországnak fejedelme. S meglátogattuk a büszke Brassót, a Cenk aljában romjaiban megmaradt, valaha huszonnyolc tornyos és hét bástyás várával, a Fekete templomával, egy sziklakúpon elhelyezkedő barcarozsnyói erődítményt, majd az innen nem messzire lévő, s Nagy Lajos király engedélyével felépített s máig szinte egészében megmaradt törcsvári várkastélyt. De végigjártuk a székely kastélyokat, kúriákat és erődítményeket is, majd Segesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Enyed, Beszterce köveit, útjait, még a kisebb erődítményekbe, mint Sebes és Dezső vára is eljutottunk. Csak úgy sorolhattam történelmünk, kultúránk nagy neveit, mint II. Rákóczi György, Mátyás király, Hunyadi János, Bethlen Gábor, Heltai Gáspár, a két Bolyai, Budai Nagy Antal, Johannes Honterus és Bakfark Bálint, hogy néhányat említsek. Érdekes, mondja az amcsik közül az egyik, de mit építettek itt a románok? Román Győző, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. július 31.Magyar személyiségek neve az utcanévtáblákonA marosvásárhelyi Dózsa György utcában tizenhat, a Liszt Ferenc utcában két utcanévtáblán olvasható tegnap óta a magyar személyiség neve, amelyet annak idején románra fordítottak. Hétfőn a Kinizsi Pál utcában két, a Mátyás király téren négy kétnyelvű táblát helyeztek ki – tudtuk meg Peti András alpolgármestertől. – Az, hogy 25 év után végre a helyükre kerültek a magyar személyiségneveket tartalmazó utcanévtáblák, talán az elmúlt negyedszázad legnagyobb megvalósítása – vélte az alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy várhatóan őszire, iskolakezdésre minden marosvásárhelyi utcában kétnyelvű táblák tájékoztatják az arra járót. NSZI, Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 2.Eredmény van, csak rosszSzámon sem lehet tartani, hányadik szószegése az SZDP-nek, ami a Maros megyei prefektusi tisztséggel történt. Ígérgetett, halogatott, kitért, és alig három hónapi türelemjáték után elérte, hogy az RMDSZ maga kérte a patthelyzet feloldását. És még elégedett is, mert két széket kapott cserébe. Ez nem csoda, ha már azt is ünneplik Marosvásárhelyen, hogy a strada Paul Chinezu alatt Kinizsi Pál utca olvasható. A világ nem röhög rajtunk, mert csak mi érezzük a fordítás fonákságát. Most már mindenki boldog, a politikusok elkönyvelhetik a sikert – a magyarok azt, hogy kiharcolták a magyar utcaneveket, a románok azt, hogy övék a kormánybiztos –, a jónép örülhet a cirkusznak, mert a kenyérből egyre kevesebb jut, a történészek és más szakemberek nincsenek döntéshelyzetben. Mert Romániában nem a tudás és a hozzáértés számít, csökönyösen ragaszkodnak a politikai alapú kinevezésekhez, a tisztség jutalom, megvonása büntetés, a hatékonyság nem szempont. Így fordulhat elő, hogy a vízügyi igazgató árvíz idején rendszeresen nyaralni megy – kármegelőzés úgy sincs, csak utólagos segély, amit a hős megmentő szerepében fellépő kormányfő osztogat –, és így kerül víz alá sok más reményünk is. Az SZDP szénája rosszul áll Maros megyében, ezért kellett neki a prefektusi tisztség – magyarázzák. S hát a magyarságé? A volt kommunista utódpárt népszerűsége Erdély-szerte mérsékelt volt és maradt, közben azonban az egykor első székely megye, a volt autonóm tartományi központ elrománosodott: 2000-től – már 14 éve! – nincs magyar polgármester Vásárhelyen, 2012-ben pedig a megyei tanácselnök megválasztásához is kevés volt a magyar szavazat. Az orvosin a három éve elfogadott törvény ellenére sem alakulhatott önálló magyar tagozat, a nagy nehezen engedélyezett II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium csak úgy költözhet be saját épületébe, ha az Unirea líceumtól elfér. A magyar közösségnek szervezett Vásárhelyi Forgatagot nem engedik be a városba, mert nem szól a románokhoz. Paul Chinezu szól? Majd az új prefektus... Aki a törvények betartatásáért felelős megbízottja a kormánynak. Illetve annak a pártnak, amely 2006-ban, még a jelenleg börtönben ülő Adrian Năstase miniszterelnöksége idején kimondta a prefektusi tisztség politikamentesítését. Akkor el is végeztettek valami gyorstalpaló közigazgatási képzést az éppen tisztségben levőkkel, de a következő választásokig megfeledkeztek a saját törvényükről, és maradt a politikai alku. Nem örvendetes az RMDSZ újabb hátralépése, mégsem az a legnagyobb baj, hogy csak az alprefektus magyar. Hiszen a prefektus sem az egyetemnek, sem a városnak nem parancsol, a kisebbségek anyanyelv-használati jogaiért pedig nem fog perelni. A baj az, hogy a törvények betartása ezen a szinten opcionális. Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 5.Diszkriminatívak a marosvásárhelyi utcanévtáblákDöntött az Országos Diszkriminációellenes Tanács: a marosvásárhelyi utcanévtáblák diszkriminatívak a magyar közösség irányába. Tisztelt Hölgyem, Uram! A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként ez év májusában feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és a város jegyzőjét az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a település utcanévtábláinak diszkriminatív jellege miatt Az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2014. július 31-én meghozott döntése értelmében a marosvásárhelyi utcanévtáblák diszkriminatívak a magyar közösség irányába. Az ODT figyelmeztetésben részesítette a város polgármesterét és jegyzőjét, továbbá hat hónapos határidőt szabott arra, hogy a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése megvalósuljon. Az ODT felszólította az intézmény vezetőjét a polgármesteri hivatal jelenlegi költségvetésének módosítására, azzal a céllal, hogy az utcanévtáblákra szükséges pénzügyi keret biztosítva legyen. Amennyiben a hat hónapos időtartam alatt nem került sor a költségvetés módosításra, továbbá a valós kétnyelvűséget tükrőző utcanévtáblák nem jelennek meg Marosvásárhely összes utcáján, az Országos Diszkriminációellenes Tanács bírság kiróvását helyezte kilátásba. A Civil Elkötelezettség Mozgalom álláspontja szerint a múlt hét során Marosvásárhely három utcájában (Dózsa György, Kinizsi Pál és Korvin Mátyás) kifüggesztett utcanévtáblák nem tekinthetőek a kétnyelvű utcanévtáblák ügy sikeres megoldásának, a három utca, a város összes utcájának kevesebb mint egy százalékát képezik. Marosvásárhely több mint háromszáz utcájában kell a jelenlegi részlegesen egynyelvű utcanévtáblákat, valódi kétnyelvű utcanévtáblákra kicserélni. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson a Hivatalnak biztosítani kell egyrészt a kivitelezéshez szükséges pénzügyi keretet, továbbá el kell készítenie egy átlátható és publikus ütemtervet, amely tartalmazza az utcanevek kicserélésének megvalósítását, határidői. A szervezetünk megkereste a három utcában kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat kivitelező cég képviselőit, akiktől azt az információt kaptuk, hogy a Polgármesteri Hivatal csak erre a három utcanévre adott le megrendelést, a további utcanévtáblákról, azok elkészítéséről nem volt tudomásuk. A CEMO a mai napon beadványt nyújt be a Polgármesteri Hivatalhoz, amelyben felkéri a polgármestert, hogy a Közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló 2001/544 számú törvény értelmében mutassa be a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósításához szükséges pénzügyi keret – költségvetés módosítás – biztosítását igazoló határozatot, továbbá ismertesse a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósításának ütemtervét. Előzetes kalkulációink szerint, a múlt héten kihelyezett utcanévtáblák árának ismeretében, a város összes utcáját érintő kétnyelvű utcanévtábla kihelyezés körülbelül 60 ezer euróba fog kerülni, az is könnyen elképzelhető, hogy ez a tétel jóval nagyobb lesz. A költségvetés módosításra és a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését biztosító pénzügyi keretre azért van szükség, mert annak hiányában, félő, hogy a három utca tábláinak kicserélése után a Hivatal forráshiányra hivatkozva lezárja az ügyet. Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye során – a Hivatal egyik időhúzó érvelése kétnyelvűség témakörben, a forráshiányra történő hivatkozás. Szervezetünk munkatársai a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marovásárhelyen csoport tagjaival közösen folyamatosan monitorizálni fogják a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, a Polgármesteri Hivatal lépéseit, az utcanévtáblák kihelyezéséhez szükséges pénzügyi keret biztosításának alakulását, mindezekről tájékoztatni fogjuk a sajtót, továbbá a város lakosait. Amennyiben az Országos Diszkriminációellenes Tanács által megszabott hat hónapos időtartam alatt nem kerülnek ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák a CEMO újabb feljelentést tesz majd az ODT irányába, amelynek következtében pénzügyi szankciókra kerül majd sor. További információk esetén kérjük, keresse szervezetünk vezetőjét Szigeti Enikőt, a 0747-34-09-62 es telefonszámon. Marosvásárhely, 2014. augusztus 5. 2014. augusztus 6.Máris megrongáltak egy vásárhelyi magyar utcanévtáblátAlig került ki Marosvásárhely néhány épületére pár valós kétnyelvű utcanévtábla, máris megrongáltak egyet közülük. Kedden a Mátyás király téren, a Turbina-árok mellett akadtunk olyanra, amelyen a magyar nyelvű felirat egy részét piros-sárga-kék alapú lehúzós képpel takarták le. A matricán az „Uniţi sub tricolor” (Egyesülve a trikolór alatt) felirat olvasható. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 véres márciusát megelőzően szintén a Corvin Mátyás nevét hirdető táblát mázolták le elsőként a városban. A Turbina-híd mellett lévő kiskocsma kerítésén található tábla mostani megcsúfolásáról nem tudtak az illetékesek, sem az italozóban üldögélők. Peti András alpolgármester viszont megígérte, hogy akárcsak a folyamatosan lefestett helységnévtáblákat, az utcanévtáblákat is letisztítják vagy kijavítják. A csere folyatódik, de milyen iramban? Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat illetékesei múlt héten több olyan egynyelvű táblát cseréltek ki, melyeken a magyar személyiségek neve mindössze románosított vagy németesített változatban jelent meg. Néhány napja a Strada Gheorghe Doja alatt a Dózsa György utca felirat is olvasható; hasonlóan jártak el a Paul Chinezunak átkeresztelt Kinizsi Pállal, a Matei Corvinnak nevezett Mátyás királlyal, valamint a Franz Lisztként írt Liszt Ferenccel. Kérdésünkre, hogy mikor olvashatjuk magyarul szentjeink, például István király, valamint a 19. századi mócvidéki bányászmozgalom vezetőjének, Varga Katalinnak a nevét, Peti András azt ígérte: hamarosan. „Naponta két-három utcába kerül ki új, kétnyelvű tábla” – fejtette ki az alpolgármester, aki szerint várhatóan szeptember derekára az összes vásárhelyi köztéren kétnyelvű táblák tájékoztatják majd a járókelőket. Ezzel szemben a táblacserével megbízott városházi igazgató, Florian Moldovan azt állítja, hogy jóval hosszabb folyamatról van szó, amely csupán 2015-ben ér véget. „Mindez költségvetésfüggő” – adott hangot a hivatal álláspontjának a lapunk által megkérdezett Aurel Trif városházi szóvivő is. A kétnyelvűséget szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő attól tart, hogy néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet. „Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki lapunknak Szigeti. A Cemo-aktivista szintén cáfolta Peti András állítását, miszerint naponta több feliratot is lecserélnek: mint mondta, információik szerint a táblákat készítő cég nem kapott több rendelést. RMDSZ-siker idegen hátszéllel Miközben a valós kétnyelvű utcanévtáblák megjelenését múlt héten saját sikereként tálalta az RMDSZ helyi vezetősége, kiderült, hogy Dorin Florea polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kötelezte az ügy mielőbbi intézésére. A Cemo a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként májusban feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és Maria Cioban jegyzőt, mivel diszkriminatívnak tartotta a csak román nyelven kiírt utcaneveket. A CNCD július 31-én meghozott döntése értelmében az egynyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák sértőek a marosvásárhelyi magyar közösségre nézve. A diszkriminációellenes testület figyelmeztetésben részesítette Floreát és Ciobant, továbbá hat hónapos határidőt szabott ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére. A tanács ugyanakkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben az utcanévtáblák elkészítése nincs befoglalva a kiadások közé, mielőbb módosítsa az idei költségvetést. Egyébként a Strada Gheorghe Doja – Dózsa György utca felirat kihelyeztetésére még 2012 őszén az Erdélyi Magyar Néppárt tett egy nem mindennapi kísérletet. A szervezet vezetői, Portik Vilmos, Jakab István és Boros Zoltán egy kész táblával állítottak be az RMDSZ Dózsa utcai székházába, és félbeszakítva a szövetség sajtótájékoztatóját, arra kérték a párt szenátor-, illetve képviselőjelöltjét, Frunda Györgyöt és Kerekes Károlyt, hogy mielőbb helyezzék ki azt az iroda külső falára. A néppárti küldöttséget ingerült hangnemben kitessékelő Frunda György akkor úgy vélekedett, hogy „az EMNP táblája nem helyes, ugyanis a törvény azt írja elő, hogy az utcanév csak azon a nyelven legyen kiírva, amilyen a névadó nemzetisége”. „A következetesség szép erény: akkor nem tetszett ez a kompromisszumos változat az RMDSZ-nek, most meg ezzel dicsekszik” – fogalmazott a szövetség múlt heti nyilatkozataira reagálva Portik Vilmos, a néppárt megyei elnöke. Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár) 2014. október 6.Hivatalnoki amnéziát okozó kétnyelvűsítésEgyáltalán nem tartják be, vagy csak részlegesen teljesítik a kétnyelvű táblák kihelyezésével kapcsolatos ígéreteiket a marosvásárhelyi önkormányzat illetékesei. Amikor hónapokkal ezelőtti vagy akár másfél éve tett nyilatkozataikkal szembesítettük őket, kiderült, hogy nem is emlékeznek arra, amit – valószínűleg a sajtó és a közvélemény megnyugtatására – hirtelenjében válaszoltak. Gabriela Oşant, a városháza iskolákért felelős igazgatóját év elején arról kérdeztük, mikorra kétnyelvűsítik az összes marosvásárhelyi tanintézet homlokzati feliratait? Oşan akkor – mint 2014. január 29-ei lapszámunkban beszámoltunk róla – azt mondta, hogy legtöbb tíz napon vagy két héten belül be szeretnék fejezni a tavaly késő ősszel elkezdett akciót. Hozzátette: kis fennakadást okoz annak a négy, műemlék épületben működő gimnáziumnak az esete, melyek homlokzatára nem két egyszerű, de kirívónak számító kék színű táblát, hanem odaillő pannót szeretnének kihelyezni. Ennek mérete és alakja mind a négy iskolaépület esetében különbözik. Oşan a Bolyai Farkas Gimnáziumra, az Alexandru Papiu Ilarian, az Unirea és a művészeti iskolára célzott. Kilenc hónapja az igazgató azzal nyugtatgatta az olvasókat, hogy a szakemberekkel és a tanintézetek vezetőivel közösen keresik a megoldást az ügyben. Azt is megígérte, hogy a közeljövőben a sportcsarnokokra is új, kétnyelvű feliratokat helyeznek ki. Mindebből a mai napig semmit nem láttunk, holott kilenc hónap alatt ennél nagyobb dolgokat is meg lehet valósítani. Erre maga Oşan a példa, aki a közelmúltban édesanya lett. Helyettese, Horaţiu Lobonţ megvallotta, nincs tisztában a táblacserék ügyével, de hamarosan utánanéz. Még várni kell a magyar tájékoztatóra Az iskolanévtáblákhoz hasonlóan a gyalogosoknak szánt, érintőgombbal ellátott jelzőlámpák ügye is feledésbe merült. A Dózsa György út Béga utca és a kémiai gimnázium közötti szakaszán másfél évvel ezelőtt, 2013. március végén helyezték üzembe a villanyrendőröket. Azóta a gyalogosok számára biztonságosabb az átkelés, hiszen a lámpák tartóoszlopain elhelyezett készülék gombját megnyomva kell megvárniuk a zöld jelzést. Egy héttel a rendszer működésbe helyezése után tettük szóvá a városházán, hogy a járókelők ugyan elégedettek, ám kifogásolják, hogy az érintőgombok melletti információs tábla kizárólag román nyelvű, míg a szerkezet románul és angolul figyelmezteti a járókelőket arra, hogy még várniuk kell. Amint arról 2013. április 4-ei lapszámunkban beszámoltunk, Aurel Trif, a polgármesteri hivatal szóvivője azzal próbált ránk cáfolni, hogy „mindenki elégedett”. A városházi illetékes ugyanakkor megígérte, hogy hamarosan kétnyelvűre cserélik az összes figyelmeztető táblát. „Az információs táblákat ideiglenes jelleggel helyeztük ki, a közeljövőben lecseréljük kétnyelvűekre” – mondta többek között. Aurel Trif újabb megkeresésünkre, amikor szembesítettünk a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatával, meglepettnek mutatkozott. „Mondtam én ilyesmit? Nem emlékszem” – volt az első reakciója, majd telefonon tudakozott az ügyről Florian Moldovan igazgatónál. Kollégája elmondta, valóban tervben van a táblák cseréje, de csak 2015-ben. Leállt az utcanévtáblák cseréje Ha beigazolódott volna Peti András alpolgármester lapunknak tett, augusztus 5-ei lapszámunkban leközölt állítása, miszerint az önkormányzat naponta két-három utcában cseréli le a névtáblát, a folyamat már befejeződött volna. Ehhez képest, Peti nyilatkozatával ellentétben, azóta egyetlen új, kétnyelvű utcanévtáblát sem helyeztek ki. Sőt időközben eltüntették a Kós Károly utca egyik feliratát. Ilyen körülmények között a városban még mindig csak a Dózsa György utat, a Kinizsi Pál utcát és a Mátyás király teret hirdeti új, kétnyelvű tábla. Még a Liszt Ferenc utcát sem sikerült újratáblázni, amelyről augusztus elején az RMDSZ vezetői azt állították, hogy a Franz Liszt elnevezés alá felkerült a zeneszerző és zongoraművész magyar neve. Lapunk megkeresésére Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos vállalta, hogy még a napokban – saját költségén – kitéteti az új táblát. Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője már augusztusban félőnek tartotta, hogy a néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet. „Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügyében –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki Szigeti. A CEMO-aktivista augusztus elején is cáfolta az RMDSZ-es alpolgármester állítását, miszerint naponta több feliratot is kicserélnek, mondván, hogy a táblákat készítő cégtől megtudta, nem kaptak rendelést újabb kétnyelvű feliratokra. Lapunk hétfőn újból megkereste Peti András alpolgármestert, aki egyrészt a közbeszerzési eljárás bürokratikus bonyodalmaival magyarázta a munkálatok megtorpanását, másrészt úgy vélte, kár lenne elsietni, hisz a 2007-ben készült utcanévlistán több fordítási hiba is van. „Egyfelől meg kell hirdetnünk a táblakészítésre a közbeszerzési eljárást, másfelől ki kell javítanunk a fordításba becsúszott hibákat” – mondta az elöljáró. Igaz, az új lista akkor is elkészülhetett volna, ha az önkormányzat már 2007-ben nekilát a fordítások ellenőrzésének, és minden héten csupán egyetlen utcanevet korrigál. Felvetésünkre, hogy a javított lajstrom elkészültéig miért nem lehetne a Secuilor Martiri alá kiírni a Székely Vértanúkat vagy a Sfîntul Ioan alá a Szent János nevet olyan körülmények között, hogy az efféle elnevezések fordítása nem képezheti vita tárgyát, az alpolgármester úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb csak elkezdődik a táblacsere. Eközben a város utcáiban a lakók kezdeményezésére kezdenek megjelenni a kétnyelvű utcanévtáblák. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2014. november 3.Névtolvajok és hamisítókNemrégiben mondta a Kossuth Rádióban egy román fiatalember: örvend, hogy részt vett Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán rendezett könyvvásáron, mert várostörténeti előadásokat is hallgathatott, melyek nyomán teljesen megváltozott korábbi véleménye a város múltjáról. Meggyőződéssel mondta, amit arról középiskolában tanult, abból egy szó sem igaz. A tények beszélnek – folytatta –, hisz eddig nem tudta, hogy létezik Kolozsváron például Bánffy-, Béldi-, Jósika (Józsika)-palota vagy Wass-ház, és azokat, valamint más, pompás középületeket magyar tulajdonosok építettek, és az ő tulajdonuk volt a rémuralom beállta előtt (…). Ennyit bevezetőül. Miközben a Székelyföldet átszelő kirándulóbusz Hunyad megye irányába tartott, utasai megfigyelhették egy-egy település különböző feliratait, intézményneveit, helység- és utcanévtábláit is. Látható volt például helységnévtáblán a -haza utótag -háza helyett (Szentegyhaza), utcanévtáblán Aron, Gabor, ut, Gheorghe Doja az Áron, Gábor, út, Dózsa György helyett; építőtelepen táblán díszelgett vezetéknévként a Laszlo és Sandor a László és Sándor helyett, menetrend szerinti autóbuszon pedig cégnévként: Balint Trans Bálint Trans helyett. Volt persze bőven líceum gimnázium vagy szakközépiskola helyett, néhol gimnázium váltotta fel az általános iskolát, és a tanácsok is simán lekörözték az önkormányzatokat. Múzeumban, várkastélyban Hunyadi Jánost Iancu de Hunedoara szorította sarokba, Őraljaboldogfalván a Kendeffy családnév Cândafi formában került egy – turistákat tájékoztató táblára –, mi több: akadt olyan idegenvezető, aki a Kendeffy család román eredetéről beszélt. A neveinkről, szavainkról lemaradt ékezetek apropóján talán nem fölösleges megemlítenem, hogy a 14. század közepére kibontakozott a magyarban a hosszú magánhangzók rendszere, és a rövid-hosszú éles szembenállás azóta is jellegzetes vonása nyelvünknek. Azt is jó tudnunk, hogy az előmagyar korban még csak rövid á hangunk volt, de a honfoglalást jóval megelőzően, mintegy 3-4 évszázaddal korábban már volt hosszú á hangunk. A lemaradt ékezetekkel jeles íróink, költőink közül többen is foglalkoztak. Sütő András idevágó mondatai következnek: „Akkor onnan mind leszálltak a harangok, elbúcsúztak a hangjuktól, és fölsorakoztak Gábor Áron előtt, hogy megolvassza őket, ágyút öntsön belőlük (…) Nappalok és éjszakák mosódtak egybe az anyanyelv betegágya fölött. Hallgassátok a tisztelendő atya prédikációit! Az öreg székelyeknek magyarul – a gyermekeiknek angolul hirdeti az igét. Már az Isten is kétnyelvű? Ó, nem, nem hagyom lekopni a nevemről az ékezetet. Kereskedelmi szerződést sem írok alá, ha nevemről az ékezetet el meri hagyni valaki! Egy rossz hangsúlyért perselypénzbüntetést fizet a gyermek. Igen, büntetni kell, bírságolni kegyetlenül, aki a nyelvét megcsúfolja! (…) Az egyszer elveszett ragok, jelzők, ékezetek meg nem kerülnek. Az elhagyott esernyő előkerülhet – ha szerencséje van – a Talált Tárgyak Irodájában. Ilyen iroda a szavaink számára nincsen. Az ékezetektől megfosztott nevek, mint Gyorffy, Gyongyosi, Rakoczy, saját gazdájukon kívül – akinek orrbavert és szánalmasra facsarodott képüket elpanaszolhatnák – nincs, akihez forduljanak.” (Engedjétek hozzám jönni a szavakat) Azt, hogy a kommunista diktatúra soviniszta gyakorlata megpróbálta kisajátítani történelmi nagyjainkat is, és például Dózsa Györgyből Gheorghe Doját csinált, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara lett (a tankönyvekben vagy a vajdahunyadi várkastélyban), Kinizsi Pált pedig Paul Chinezu álruhájába öltöztették – nem kell tudomásul vennünk, és nekünk nem kell ezt a gyakorlatot követnünk. Neveink védelmében sokat tehetnek a szórványban élő magyar önkormányzati képviselők is. A vezetéknév/családnév – különösen a történelmi – szent és sérthetetlen! Bármilyen nyelvű szövegbe kerüljön is, eredeti alakja, formája nem változhat. Név- és történettudományi munkák bizonyítják, hogy a fentebb említett nevek magyar eredetűek. Viselőik magyarnak tartották magukat. A besztercei nemesi előnevet viselő Hunyadiakról oklevelek alapján megállapította a kutatás, hogy a család legrégibb hiteles ősei Magyarországon tűntek fel, és római katolikus vallásúak voltak. A Dósa (Dózsa) vezetéknév apanévből alakult -sa képzővel magyaros névadás szerint. Dózsa Györgyöt székely–magyar vitézként tartja számon a történetírás. A malomvízi nemes és gróf Kendeffy család az 1400-as évek előtt a Kende nevet viselte, abból – magyaros névadással – a -ffy (= fia) szócska hozzáadásával lett a Kendeffy forma. A kende az etelközi magyaroknál méltóságnév volt, akárcsak a gyula. Idővel az uralkodókon kívül más előkelők is használhatták ezeket a megnevezéseket. A kende is, a gyula is török eredetű szó/név nyelvünkben. A magyarból eredetezhető családnevek csoportjába tartoznak a helységnévből -i képzővel alakult nevek is, mint a Báthori, Bocskai, Bolyai, Hunyadi, Kinizsi, Teleki, Toldi vagy Tholdy stb. Tapasztalhattak még más, hasonló, furcsa dolgot is a kirándulók: például a dédácsi (piskitelepi) arborétum román nyelvű leporellója meg sem említi a ritka értékű növénykert alapítóinak, egykori tulajdonosainak vagy a benne található kastély építtetőinek nevét. Így hát a kíváncsi magyar olvasó hiába is keresi a Fáy, a Gyulay vagy az Ocskay neveket. Mert azokat is – akárcsak a többieket – ellopták a fehér inges névtolvajok és Erdély szellemi örökségének meghamisítói. Komoróczy György A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró Krónika (Kolozsvár) 2014. november 25.Kortársaink a “halhatatlanok” közöttBemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával. Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik. A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.” Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány. A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-30 | 31-48
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
